Cukor helyett

Egyre több cikket olvashatunk a cukor káros hatásairól: mára már tudjuk, hogy a cukor egyfajta lassan ölő méreg. Viszont annyira hozzászoktunk az édes ízekhez, hogy cukor nélkül el sem tudjuk képzelni az életünket. Pedig nem kell lemondani az édes ízekről, csak a megfelelő “eszközökkel” kell elérni ezeket a kellemes élményeket. A paleo diéta során nem kell lemondanunk a különböző ízekről, így az édesről sem! Sőt a paleolit diétában talán az a legjobb, hogy korán reggeltől egészen késő estig nassolhatunk, hiszen ezek a finomságok liszt és cukormentesek. De akkor mit is használjunk a cukor helyett?

paleo

1. A nyírfacukor

A nyírfacukor a legjobb cukorhelyettesítő. Édesítő ereje tökéletesen megegyezik a cukoréval, viszont van egy nagy különbség kettejük között, ez pedig a glikémiás index. A cukoré 60-80 között mozog, a nyírfacukoré mindössze 7. Ez azt jelenti, hogy a cukor gyorsan felemeli a vércukorszintünket és gyorsan le is ejti. A nyírfacukor ezzel szemben jóval lassabban szívódik fel, így minimális inzulinválaszt vált ki fogyasztáskor. Ezenfelül a nyírfacukrot is bármihez használhatjuk: főzésálló, tehát nyugodtan süthetünk és főzhetünk vele. A vékonybélben csak a negyede-fele szívódik fel, a maradék a vastagbélbe kerül. Egyetlen mellékhatása van. túl nagy mennyiségben egyeseknél okozhat hasmenést vagy gázképződést.

2. Stevia

A második legjobb választás a cukor helyettesítésére a stevia. Ez egy dél-amerikai gyógynövény, melyet az ott élő bennszülött népek már évszázadok óta használnak: sebeket gyógyítanak velük és édes íze miatt előszeretettel fogyasztják. A növény különböző formákban kapható - porként, szirupként, tablettaként és levél formájában juthatunk hozzá - ezek mind alkalmasak édesítésre: e kivonatok 30-250-szer édesebbek a cukornál. A stevia 198 fokig képes megtartani az édes ízét. Egyetlen hátránya  a kissé szokatlan mellékíze. 

3. Eritrit

Az eritrit is nagyszerű alternatíva a cukor helyettesítésére. Ez egy természetes cukoralkohol, mely a gyümölcsökben is előfordul. Nem tartalmaz kalóriát, így a diétázók és fogyókúrázók “álom-édesítője”. A cukorbetegek is fogyaszthatják, mert nincs hatással az inzulintermelésre. 60-80%-kal édesebb a közönséges cukornál, íze hűs, nincs utóíze. A candida  diétába is beilleszthető.

Használhatóak még a mesterséges édesítőszerek is: ezek közül a szacharin és a ciklamát, melyek nem tartalmaznak fruktózt! És a mézről sem feledkezhetünk meg. (de ez csak kis mennyiségben fogyasztható!)

Paleolit termékek ITT!

Kókuszzsír 1000ml(Kókuszolaj 1l Bio Egészség Kft)

Kókuszzsír 1000ml (Kókuszolaj 1l Bio Egészség Kft)

A kókuszzsírt, vagy más néven a kókuszolajat a kókuszpálma érett húsának megszárításából és kisajtolásából nyerik.

Ár: 1820 Ft
Megnézem

Útifű maghéj 300g(Naturganik útifűmaghéj)

Útifű maghéj 300g (Naturganik útifűmaghéj)

A magas rosttartalmú útifű maghéj hatékony segítséget nyújt az emésztőrendszer egészségének megőrzésében, fogyasztása azoknak is ajánlott, akik érzékeny bélrendszerrel rendelkeznek, vagy diétáznak.

Ár: 2850 Ft
Megnézem
Még nem érkezett értékelés. Légy te az első!